Reset
Ma este először jártam a Földön.
Tavaszi alkonyatba érkeztem
a Corstorphine Hill mögött,
a Saint Margaret park nárciszokkal kerített
fasora alatt.
Senki nem látott megjönni -
mégis vártak.
Vagy vártak csakugyan?
Csakugyan nekem csendült az illatszimfónia
és a mélykékbe málló színek,
nefelejcsek nyíló szeme,
frissen bomló rózsaszín
és fehér,
ó fehér, mint az alkony,
fehér,
mint a teremtés.
És a pacsirta éneke a színes csendből
kicsordulva
nekem szólt csakugyan?
Vagy mindez öröktől való?
Honnan is tudhatnám:
én ma este először jártam ezen a Földön.
Utolsó kérdés
Voltál-e valóság
a tartón hagyott üres guriga
hajnalban
izzadt szagfolt a párnán
voltál-e valóság
értekezleten megszólaló telefon
kátrányos kólaragacs
a pohárba száradva
vagy mindig egy elképzelt alak
testében voltál csak a csontváz
szavak mögött bujdosó jelentés
izzó színeimbe fonva az árnyék
voltál-e valóság
sajgó punci két szeretkezés között
a komódon felejtett gázcsekk
és szétrúgott papucsok
elhagytam a gyöngyös nyakláncot
a mauritiusi sálat
homlokodról a T alakú sebhelyet
(vagy az nem is te voltál?)
fikcióvá foszlik az arcod
és én már nem tudom
voltál-e valaha
nem csak százszor tört narratíva
elfelejtett dátumok
és távolodó jövők
small size pizza
kanapén végignyújtott lábak
mondd
voltál-e valaha
az asztal másik oldala?
Nyelvtan
elfelejtek már én is
minden magyar szavat
Felnőttkor
Szólni kéne a többieknek, hogy az óvónő
szívszélhűdésben lefordult a padról
és évek óta szabad foglalkozás van.
Éjszaka Grantonban
talán nem tudsz róla
hát most szólok
hogy múlt éjjel nem voltál otthon
mert egyszer csak megjelentél itt
az ágyam végében
bár nem repül a Jet2
Budapestről hétfő éjjel
mégis betoppantál váratlanul
amikor az ég narancs csíkjai
leperegtek az éjszakába
a szemközti hegyek mögött
és csak néha húzott el egy gép
az elsötétült vászon előtt
a vízparti útról jöhettél
sós párát és hűvös tengerszagot
hoztál magaddal a szobámba
rejtély hogy találtál ide
ki tudja
talán én is megadtam neked
a titkos email címemet
ahová csak otthonról kapok néha
alulexponált homályos képeket
lefekvés után
(az emigráns lét előnye
hogy az illúziók sokkal szélesebb választéka
elérhető
mindössze egy szemhunyásnyira )
szóval az egész
nem volt valószerű
innen is tudtam
hogy csakugyan te vagy az
az arcod fiatalabb volt
még hiányzott róla
az állandó zavartság
csak örültél hogy itt vagy
és én is örültem neked
mint már régen
mint akkor
amikor császármorzsát sütöttem
a nyitott konyhaajtón kiláttam a gangra
és a jövőnkre
(persze porból volt de efelett
mindketten mosolyogva siklottunk át)
álmomban
tegnap éjjel
ledőltél mellém az ágyra
álmomban
tegnap éjjel
összeért a homlokunk
hosszan tüdőztük le a levegőt
a másik szájából
gyengéd volt és
annyira természetes
mentes a csontba maró félelemtől
hogy nem tudom ki vagy
hogy vagy-e egyáltalán
álmomban
tegnap éjjel
talán egyszer igazat hazudtál
amikor azt mondtad
így most jó
és az volt csakugyan
feküdni és a csendben
belemosolyogni a másik arcába
nem tudom hogy már akkor
megértettem-e benne a búcsút
hogy ez volt az
nem ahogyan előző este
lefekvés előtt
amikor én ordítottam a telefonba
és te azt mondtad
hogy nem tudsz velem beszélni
hogy nem bírod ki
hogy mindkettőnknek nagyon nehéz most
(honnan is tudhatnád, gondoltam akkor)
és én azt mondtam
hogy ne gyere Amszterdamba
hogy már az sem működne
hogy már nem tudnék veled lenni
(mert már mint elhibázott próbanyomat
a képzeletem színei nem fedik többé
az arcodat)
és ideges reszkető ujjakkal nyomogattuk
az újratárcsáz gombot
ki ér előbb az utolsó szóhoz
és ki nyeli a mögötte felporzó sértettséget
álmomban
tegnap éjjel
ruhástul dőltünk végig az ágyon
szemben egymással
mert már nem akartunk mást
csak békét
békét és hallgatni
ahogy a lélegzeted hangja beleomlik
a tengermorajba
betörnek a hullámok az ajtón
- ne félj, átalszod ezt is, Drágám -
csak én látom hogy
az ágyunk kiúszik a nyílt vízre
hullámok hátán ring
és az ismert világ fényei
mind kisebb ponttá enyésznek
a láthatáron
a szemhéjamon
míg végül
csak ringatózás marad
és a tested körvonala
mellettem
*
kinyitottam a szemem és szürke volt a tenger
az ablakon túl folyékony ólom feszült
sirályok keringtek lomhán
a kábultan ébredő kikötő felett
és akkor először
ahogy végtelen nyugalommal pislogtam
a fakón kibomló reggelbe
már tudtam
hogy nem tőled kell elbúcsúznom
hanem attól
akivé álmodtalak
felhők úsztak be az öböl fölé
vitorlások jöttek ajtók nyíltak a folyosón
és a reggeli napsütésben felszáradt
a tengerpára az ablaküvegen
*
Haiku a házasságról
Ott van az izzó.
Be is tudnám tekerni.
De csak azért sem.
*
Örökkön örökké
Jobbat érdemelsz.
Én, mint részeg katona
egy Shakespeare-drámában,
elaludtam a tömlöc ajtajában,
és messze vágyó álmokkal átitatva
peregtek el a délutánok nélküled,
hogy bedugnád az ajtón a fél füled
- vagy legalább a farkad.
Jobbat érdemelsz.
Én, mint egy hanyag ellenőr,
aki elvétve sem csekkol,
egy vonakodó inspektor,
kinek derogál megnyitni a
nem neki szóló üzeneteket,
mit sem gondolva arra, hogy
kedvese mással üzekedhetett…
Egyszóval,
lássuk be, Drágám, valóban
csapnivaló börtönőr voltam.
Te jobbat érdemelsz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése